Tuning berkekben és az autósportban az egyik leggyakrabban emlegetett lengéscsillapító gyártó a BILSTEIN, amely kiváló minőségéről és legszélesebb választékáról híres. A Bilstein éppúgy gyárt lengéscsillapítókat minden utcai autóhoz gyárival megegyező minőségben, mint tuning célokra vagy éppen a versenysport számára. Mindezek mellett a nagy autógyárak állandó beszállítói.
A céget 1873-ban alapították, ekkor még igen messze álltak a közlekedéstechnikától, hiszen még nem is létezett autóipar, fő tevékenység az ablakgyártás volt. A négykerekűek világához az 1920-as években csatlakozott, lökhárítókat és emelőket szállított autógyáraknak. A Bilstein név az 50-es években vált ismertté, ugyanis ekkor fejlesztették ki az első gázos lengéscsillapítót, ami a Mercedes sorozatgyártású modelljeibe került beépítésre 1957-től. Ettől az időszaktól kezdve mindig élen járnak a fejlesztésben, mérnökeit dicsérik az elektronikusan vezérelt légrugós rendszerek kifejlesztése is.
A Bilstein kiváló termékeinek köszönheti, hogy beszállítója lehet a Ferrarinak, General Motorsnak, Jaguarnak, Mercedesnek, Porschenak, és a Subaru-nak. Termelékenységére jellemző, hogy naponta 40 000 db lengéscsillapítót gyártanak az 1 800 főt foglalkoztató üzemekben.
Bárki megtalálhatja a számításait a Bilstein-nél, hiszen aki autójának elhasználódott gátlóit szeretné újakra cserélni, az éppúgy talál magának megfelelő terméket, mint az, aki sportosabbá szeretné tenni négykerekűje futóművét. Tuning szempontjából a Bilstein Sport és Sprint elnevezésű csillapítók lehetnek érdekesek. A Sport az utcainál keményebb hangolású lengéscsillapító, ezáltal jobb úttartást lehet előcsalni az autóból. A Sprint lengéscsillapítókat a gyár ültető rugókkal együtt kínálja, ezek a gátlók amellett, hogy keményebbek, már rövidebb úton dolgoznak, hogy illeszkedjenek a rövidebb rugókhoz. A maximalisták választhatják az állítható magasságú és csillapítású futóművet is, amelynek segítségével mindenki a maga igényeinek megfelelően tudja beállítani az ültetés mértékét (40-55mm), és ugyanígy a csillapítás mértékét. Lengéscsillapítók szempontjából pedig az OFF ROAD szerelmeseiről sem feledkeztek meg a gyár tervezőmérnökei.
A fejlesztésekhez, és a megbízható, kiváló minőségű alkatrészek gyártásához az autósportban szerzett tapasztalatok biztosítják a megfelelő hátteret. Lengéscsillapítói éppúgy megtalálhatók a rally vb autóiban, mint ahogy ott voltak Ayrton Senna McLaren F1-esében is. A Bilstein az autósport szinte összes szakágában fellelhető, legyen az Forma 1, DTM, túraautó bajnokságok, FIA GT, NASCAR, vagy éppen a gyári kupaversenyek.
Gyártó weboldala: www.bilstein.de
![]() |