KONI

 A KONI már 1857-ben megkezdte üzleti tevékenységét Oud Beijerlanban, Hollandiában, lószerszámok és kárpitos termékek gyártásával. 1918-ban elsőként álltak át hűtőmaszkok és rugótakarók gyártására, majd később karosszériaelemek sajtolására és fényezésére. 1932-ben a KONI megkezdte a súrlódásos lengéscsillapítók gyártását. 1940-ben egy szívócső volt az első termék, amely viselte a KONI nevet.

1945-ben a gyár elkészítette első állítható teleszkópos lengéscsillapítóját autókhoz és teherautókhoz, amit hamarosan követtek a speciálisan vasúti kocsikhoz tervezett csillapítók.

1950-től a KONI jó hírű kis helyi üzemből a lengéscsillapítók nemzetközi szakértőjévé vált, leányvállalatokkal Franciaországban, Németországban, és az USA-ban, ezen kívül a világ több, mint 90 országában rendelkezik független helyi kereskedőkkel, terjesztőkkel.

1972-ben az ITT, egy USA New-York Állam beli nagyipari világcég megszerezte a KONI-t, így része lett mozgási-áramlástani részlegének. A New York-i értéktőzsdén kívül az ITT vegyes részvényeivel a középnyugati, Csendes-óceáni, londoni, frankfurti és párizsi tőzsdén is kereskednek.

Napjainkban a KONI-t világszerte a minőségi lengéscsillapítók iránymutató szakértőjeként ismerik el, amely kizárólag a felfüggesztés-csillapítás technológiájának kidolgozására koncentrál autókhoz, verseny célokra teherautókhoz, buszokhoz, szállítójárművekhez, mozdonyokhoz és vasúti kocsikhoz.

A KONI lengéscsillapítók és futómű rendszerek más gyártmányoktól eltérően minden egyes alkalmazáshoz külön kerülnek kifejlesztésre nem ismerve megalkuvást a minőségben, tartósságban és a lehető legkiválóbb technológiában, ezáltal megfelelve a kényelem, a biztonság és a jármű üzemeltetés legmagasabb elvárásainak.

Gyártó weboldala: www.koni.com

Folytatás
Gyártók
Gyorskeresés
 
Keresési kritériumok (pl. íra be a keresett termék nevét)
Részletes keresés
Az Ön kosara üres

h i r d e t é s



Weboldal készítés: