PIT STOP ALUMÍNIUM KÉZIFÉKKAR.
 |
Információ a gyártóról |
 |
 |
 - momo weboldala - A gyártó további termékei honlapunkon | Ki ne ismerné az olasz MOMO
tuning céget, amit leginkább
a gyönyörű kormányai és
alufelniei tettek híressé? A
cég sikertörténete az 1960-as
években kezdődött.
Giampiero Moretti, amatőr
versenyző egy barátja
készített egy, az addigiaktól
nagyon eltérő kormányt
versenyautójába. Kisebb volt
ugyan a többinél, de sokkal
nagyobb fogási felülettel
rendelkezett, ami kiváló
tartást kölcsönzött a
kormánynak, ugyanakkor
sokkal praktikusabb és
kényelmesebb is volt
elődjeinél. Ez volt az, ami
sokak figyelmét felkeltette,
köztük egy Ferrari
versenyzőét, John Surtees-ét
is, aki ki is próbálta az új
eszközt Forma1-es autójában.
Ebben az évben meg is nyerte
a világbajnokságot és ezzel
hírnevet hozott Moretti-nek is.
Így lett ebből a kis
próbálkozásból a nagy üzlet:
1996-ban Verona mellett,
Tregano-ban nyitották meg
saját gyárukat, itt kezdődött
el a MOMO termékek
nagyüzemi gyártása (Moretti-
Monza). Az első megrendelés
a Ferraritól érkezett, ők az
összes versenyautójukba
MOMO kormányt akartak. A
mai napig is ilyen
kormányokat találhatunk a F1-
es autókban, ami kiváló
garancia a termék
minőségére. A Ferrarinál jobb
ajánlólevélre nem is volt
szükség, hamarosan megnyílt
a nemzetközi piac is
számukra, majd később -
hasonló sikerrel - a
könnyűfém felni gyártást is
beindították.
Az 1980-as évek elején
MOMO két fő részleget hozott
létre: a MOMO Design, mint
önálló design stúdió létrejöttét
az a tény támasztotta alá,
hogy a MOMO termékek
sikerességében - rendkívüli
minőségük mellett - a
kinézetük, szépségük is
hatalmas szerepet játszott. A
MOMO Design mellett, 1983-
ban indult el a MOMO Corse
részleg, ami kiváló minőségű
versenyfelszerelések és
eszközök gyártására és
forgalmazására
specializálódott, mind a mai
napig. A MOMO neve
világszerte a magas
színvonalú, minőségi
termékeket fémjelzi – ezt az
igényes és ellenállhatatlan
tervezéssel és kivitellel
párosítva pedig egy rendkívül
népszerű, közkedvelt brand-
et alkot, elsőrangú opciót
nyújtva mind az utcai, mind a
versenyautókhoz.
A MOMO legismertebb és
legszélesebb választékban
kapható termékei a különböző
kormányok, alufelnik és
sebesség-váltó gombok, de
ezek mellett még számtalan
külső és belső elemet
találhatunk
termékpalettájukon. A MOMO
Corse termékeit két csoportra
oszthatjuk: a Tuning
termékek az utcai autókhoz,
míg a Racing termékek
szigorúan a versenyautókhoz,
versenysporthoz készülnek. A
Tuning termékek közt
mindent megtalálhatunk,
amire hétköznapjainkban
szükségünk lehet, így (többek
között) sport pedálokat,
küszöbvédőket, sport
szőnyeget, sportüléseket,
öveket és övpárnákat, sport
tükröket, toronymerevítőket
és kipufogó végeket. A Racing
termékek palettáján szinte
mindezt megtalálhatjuk
versenyautókhoz is, viszont itt
a kínálat már kiegészül a
különböző verseny
felszerelésekkel, úgy mint
overallok, sisakok, kesztyűk
és más technikai eszközök.
A MOMO szlogenje: Design,
innováció és biztonság – e
három kiemelkedő
tulajdonság az, ami a
piacvezető márkává teszi a
föld több, mint 50
országában. Az egyedüli
hátránya talán a magasabb
árfekvés de hát a minőséget,
mint máshol, itt is meg kell
fizetni. |
|
 |
|
|